1.: Az erdőben nem csak bokrok vannak.

Mikor az erdőkről ír, sok szerző csak és kizárólag egy dologra fókuszál, mégpedig a fákra, és arra, hogy mennyi van belőlük. Egy tipikus, nagy erdőben a fák jelentik a legkisebb veszélyt a menekülő áldozatra, hiszen magasan nőnek. Elevenítsük fel a természetismereten tanultakat, és soroljuk el az erdők négy szintjét:
 - A legmagasabb a felső-lombkoronaszint, melyet kizárólag magasra növő fák alkotnak, hat-tíz méter környékén kezdődnek, felső határ pedig a csillagos ég (de általában negyven-ötven méter).
 - Utána következik az alsó-lombkoronaszint, mely facsemetékből és kisebb növésű fákból áll, mint a cédrus vagy a somok.
 - A harmadik szint, melyet cserjeszintnek hívnak, bokrokból és csalitosokból áll, ezek jelentik a legnagyobb elakadás-problémákat - tipikusan a lombhullató erdőkben megtalálható bokor a lonc, a kökény, a rekettye, a boróka vagy az áfonya, de a málnás is.
- A negyedik és szintén veszélyes szint a gyepszint vagy avarszint, kinek hogy tetszik - egy erdőben ide már ritkán jut el a fény, így általában mohákkal, vadvirágokkal és lehullott levelekkel van borítva, a páratartalom miatt gyakran csúszós.

Mindezt látja az, aki a földön áll, ez pedig elvezet a következő ponthoz.

2.: A futás gyakran nem lehetséges.

Semmi sem keserít el jobban egy írást látva, mint az, ha egy karakter fut (vagy még rosszabb esetben: galoppozik) egy kifejlett erdőben, megállás nélkül. Ha csak a nagy farönkök miatt kéne aggódnod, nem lenne gond. A cserjeszint a probléma: sűrű, vállmagasságú bozótosok, amelyeken szinte lehetetlenség gyorsan átverekedni magad - ha pedig örökzöldekről van szó, teljesen felejtsd el a dolgot. Azokon még nehezebb átjutni, mert képesek olyan közel nőni egymáshoz, hogy szinte tömör felületet alkotnak, ráadásul ágaik a földig érnek.
A teljes erőbedobással való futás vagy lóval vágtatás szinte azonnal törött bokáért kiált. Lyukak, buckák, és a lehullott ágak az avartakaró alatt teszik lehetetlenné az ilyesfajta dolgokat.

3.: Nehéz csendben mozogni

Mivel rengeteg állatra vadásztam már erdőkben, én vagyok a megmondhatója: legtöbbjük hihetetlenül csendes. Muszáj annak lenniük, hogy túlélhessék. Az erdőben lévő leghangosabb entitás az ember - a legtöbb vadász azelőtt lopakodik be az erdőbe, hogy a fauna feléledne, elfoglal egy megfelelő helyet, és csendben, mozdulatlanul vár. Nem bóklászunk jobbra-balra, mert szinte lehetetlen osonni, mikor már elkezdődött a játszma.

A vonatkozása az üldözésre nézve az, hogy ha valaki végigrohan az erdőn, azt bárki hallhatja közeledni, és ugyanilyen könnyű követni is. Egyetlen időszak van, amikor az ember áthaladhat az erdőn teljes csendben, normális tempóval: amikor a talaj nedves, vagy a harmattól, vagy egy heves esőzés miatt. Akkor is figyelned kell, hogy ne lépj lehullott ágakra, vagy rúgj bele szárazabb falevelekbe, de találhatsz módot a menekülésre.

4.: A látótávolság kicsi

Az erdő átláthatósága néhány dolgon múlik, melyekből a legfontosabb az évszak  - legrosszabb, ha késő tavasz, vagy kora nyár van, mert a cserjeszinttől és a zöldelléstől nem láthatsz egyik irányba sem húsz-huszonöt méternél messzebbre. Azt is hozzátenném, hogy az az ember, aki a földön van, nem láthatja az eget, a felhőket vagy a csillagokat a lombok sűrűsége miatt. Szóval igen, azok a "navigáljunk a csillagok állása szerint!" jelenetek maszlagok, nem történik meg egy igazi lombhullató erdőben.
A láthatósági értékek javulnak a levelek hullásával, az erdő olyankor teljesen más arcát mutatja.Akár kilencven méterre is elláthatsz a domborzattól és a fák törzsétől függően. A talajra eső hó is fontos: a kontraszt miatt az állatok és az egyéb, mozgó teremtmények (például az üldözött ember) is kitűnnek még távolról is, főleg, ha mozognak. Ironikus, de a jobb láthatóság nem segít a vadászoknak, hiszen fordítva is működik: az állatok könnyebben észrevesznek.

5.: Könnyű eltévedni

Nagyon, nagyon, nagyon könnyű elveszíteni az irányérzéket az erdő sűrűjében, mikor a fel hirtelen akár le is lehet. Itt van néhány ok:

• Nem egyenes vonalban haladsz. Lehullott, vastag ágak, éles kövek, fák, átvághatatlan cserjések, ezeket mind-mind ki kell kerülni, az utat pedig el is veszítheted.
• Nem számíthatsz a Nap vagy a Hold mozgására, mert legtöbbször nem tűnnek át a lombkoronán, vagy akkor, ha túl felhős az ég.
• Az erdő mélyén minden ugyanolyanná kezd válni. Azt hiszed, tudod, hogy hol vagy, de igazából réges-régen elveszhettél.

Még ha olyan területen vadászom is, amelyet jól ismerek, sosem lépek be az erdőbe GPS és plusz adag elemek nélkül. Semelyik tapasztalt vadász sem teszi.

6.: Nehéz elbújni

Az emberek (ahogy a ragadozók, és néhány madárfaj) látása ki van élezve a mozgásra, ami azt eredményezi, hogy akár a szemünk sarkából is észrevesszük, ha távolabb megmoccant valami. Ebből adódóan a legjobb, amit tehetsz, ha el akarsz rejtőzni, hogy abszolút mozdulatlan maradj - mint a T-Rexeknél. Az olyan apró mozdulatok is, mint egy szúnyog elhessegetése (mely egyébként igencsak indokolt a fülledt erdő mélyén), elszúrja az álcád.
Az, ha megfelelő színeket viselsz, szintén segít. Fontos, hogy ne legyenek rajtad környezetidegen árnyalatok, melyeket ritkán látsz egy erdőben, mint mondjuk a narancssárga vagy a lila, amelyek úgy kitűnnek, mintha villogó neontáblát emelnél fel magad fölé, hogy "hé, kapjatok el!". Egy vadász, aki teljes álcaruhában ül valaminek a takarásában, amelybe így bele tud olvadni (például egy vastag törzsű fa), tulajdonképpen láthatatlan. Ha ugyanez a vadász visszasétál az autójához, azt már könnyebben észreveszed.
Ha engem kergetnének az erdőben, hasra vetném magam, és mozdulatlan maradnék.

7.: Az igazság a nyomkövetésről

Az a verzió, ahogy az "emberek követését" leírják, mindig is zavart. Tudod, az olyan "Ahá! Ez az ág itt el van törve, szóval biztos ebbe az irányba ment." Legtöbbször, hacsak nem látod a távolban, nem tudod megállapítani ennyiből, hogy melyik irányba ment, csak azt, hogy ott járt. A föld kemény, a levelek lehetetlenné is teszik a cipőnyomok követését - akár húsz ember is összetoporoghatta neked, nem fogod tudni.
Akkor persze, ha nem egy dologból akarod megállapítani, hogy épp most hol teázik, hanem egy konkrét ösvényt tudsz követni, az más tészta, főleg akkor, ha túraútvonalon halad, mert akkor a sárban maradhattak cipőnyomok. Más dolgok, amik segíthetnek:

• Ha a keresett személy/állat vérzik. A vér kitűnik az erdő átlagos talajából, és a leesési szög függvényében meg tudod állapítani, melyik irányba indult tovább.
• Ha havas a föld. Semmi nem nyújt jobb nyomokat, mint úgy öt centi vagy annál kicsit több hó - nemcsak, hogy láthatóak a nyomok, de meg tudod különböztetni az újat a régitől.
• A fenti kettő kombinálva - a havas talajra pottyanó vérnyomoknál nem is kívánhatna többet, aki a prédájára vadászik. Persze, egy okos préda akár lépre is tudja csalni vele a rá vadászót.

Követtem már sebzett őzt az erdőn keresztül párszor - ha az állatok (ide sorolandók az emberek is) menekülnek, vannak olyan dolgok, amik szinte általánosak útvonalukba - jobban szeretnek lefelé futni a könnyebbség miatt, általában egyetlen irányban futnak, nem cikk-cakkban, és ahol csak lehet, kerülik a nyílt tereket.

8.: Fura zajok

Sokszor megesik, mikor az erdőben ülök, hogy nincs mit néznem (még vadásztávcsóvel sem), így helyette a füleim használom. A hang az erdőben gyorsabban terjed, mint a fény, így olyan messzire is elhallhatok, ameddig csak nagyon nagy szerencsével látnák. Vannak persze általános zajok: varjak, fakopáncsok, tücskök, ilyesmik. Egész gyakoriak a recsegő-ropogó törő-hangok, amelyeket általában madarak okoznak. Ugyanakkor, ha dmondjam el: hallottam már fura, beazonosíthatatlan zajokat.
Jó példa erre az egyik eset, mikor folyamatosan hussanó hangot hallottam, ami úgy negyed óránként egyszer megismétlődött - majdnem oylan volt, mint az emberek okozta morajlás, de öt mérföldre voltam a civilizáció szélső határától. Aztán elértem egy olyan részre, ahol nyitott volt az út az ég felé, és megpillantottam a zaj forrását: pici madarak hatalmas tömegge, melyek egyszerre repültek ide-oda. Talán böjti récék voltak, és úgy repültek, mint a miniatűr repülőgépek. A süvítő hang akkor keletkezett, mikor élesen fordultak meg egyszerre - száz év alatt sem gondoltam volna erre.
Más zajokat a mai napig nem tudok beazonosítani. Volt, hogy hallottam valami olyasmit, ami babasírásnak tűnt, hosszú, elnyújtott tempóban. Még mindig üldöz az a hang.

9.: Szépség

Az összes bogár meg csöpögő izé, vadrózsa bokor (és mérgező repkény) ellenére, az erdő egy gyönyörű, nyugodt hely. Akár nyolc órát is eltöltenék ott, anélkül, hogy látnák valaki mást - messze a rohanó élet és a civilizáció hangos zajaitól. Az idő sokkal lassabban telik, az alkonyat elnyúlik. Az erdők mélységének békéje és a lombok között elsuhanó szél olyan élmény, amelyet mi, természetkedvelő férfiak (és nők) óvunk és imádunk.

10.: A kivételek

A feljebb említett problémák (zaj, átláthatatlanság, irányvesztés) természetesen nem befolyásolják a tündéket. Vagy a Dúnadánokat.